Mielőtt belekezdünk a mesében mindenki vegye magához kedvenc gyerek snack szeletét! 🙂

Lehet most , de lehet régen, erdők mezők tengerében,
talán épp ott, hol te laktál, egy pillanatra betoppantál,
volt egy ország vagy földrész
szélte hossza végtelen.
Csintalandia volt a neve, ennek a vége se hossza helynek, tele málnával körtével és eperrel, tele csintalanabbnál csintalanabb gyerekekkel és felnőttekkel. Itt bárki járkálhatott kézen állva az utcán, anélkül, hogy
a többiek azon gondolkoztak volna, hogy elment az esze. Mókázhatott bömbölhetett, ahogy kedve támadt.
Itt mindenki különböző ruhákban járt, nem volt divat, amit követhettek volna. Ha valaki meglátott valami kedvére való ruhadarabot valakin, odaszaladt hozzá , jól megnézte, megdicsérte, és mire hazaért kitalált magának egy olyan változatot, ami éppen hozzá illő volt.
Persze itt is voltak összetűzések, de alapjában békében és elégedetten éltek Csintalandia lakói.
De ez nem volt mindig így…
Volt idő ezen a földön, amikor Csintalandia, nem volt Csintalandia .
Akkor az emberek egész másképp éltek.
Például ha megláttak valakit az utcán, aki dudorászott, azt gondolták róla, hogy bolond. Vagy ha valakinek lecsúszott a fél pár zoknija nevetve mutogattak rá. Volt akit azért csúfoltak, mert a bőre fehérebb vagy sötétebb volt a többiekénél, volt akit azért, mert este imádkozott, és volt aki azért, mert nem.
Hát furcsa egy világ volt meg kell hogy mondjam.
És voltak azok a helyek , ahova a gyerekek nap mint nap jártak, mondhatnám úgy is, hogy ott töltötték napjaik nagy részét, ahol minden egyes percben megmondták, hogy mit csináljanak, ahol minden gyereknek ugyanazt kellett leírnia, elmondania és lerajzolnia. Ezeket a helyeket iskolának hívták.
A gyerekek órákig öltözködtek reggelente, hogy biztosak legyenek benne, hogy pont úgy néznek ki, ahogy az iskolában szokás, és így nem fogják kicsúfolni őket. Sőt még uzsonnára is pont ugyanazt csomagoltatták az anyukájukkal, amit a többiek vittek. (talán egy gyerek snack Csintát? 🙂)
Hát tényleg nem lehetett könnyű ugye?
A sok különlegességet, ami mindenkiben rejlett, szépen hasonlóvá formálni, gondolhatjátok. Olyanok voltak, mintha mindannyian egy nagy kendő alá rejtették volna az összes kincseiket, és csak azt mutatták volna meg, ami másoknak is van.

Ami ott és akkor is ugyanilyen volt mint ma is, az a természet volt.
Ugyanúgy virágoztak a fák és termették a sok finom gyümölcsöt, mint most . Érett tavasszal az eper, nyáron a meggy, a barack és ősszel pedig a szilva, az alma éppúgy mint manapság, és ha jól figyelt az ember a gyümölcsösben megláthatta az ott repkedő Csintalan Csillangókat. Ezek színes lények voltak, és persze még ma is vannak, akik ott röpködtek a gyümölcsösben az erdőkben , de sokszor a falvakban, városokban is.
Azt mondják a mindent tudók, hogy a gyümölcsök illatából születnek, vagy egy édes kacajból, egy szeretetteli ölelésből, vagy abból, amikor két szempár összetalálkozik. Szóval ott, ahol csiklandozza orrodat az eper édes illata, vagy ha éppen a földön fetrengsz a nevetéstől jól figyelj, megláthatod őket.
Ezek a kis lények ámulva figyelték a világ sok sok furcsa dolgát, de persze leginkább, a gyerekeket, őket találták leginkább magukhoz hasonlónak, meg persze a felnőttek gyermek lelkét, mert ők azt is látták..
Itt közöttük játszódott az a sok kis történet, ami miatt most írni kezdtem.

Az, amelyik legjobban a szívemhez nőtt egy kislánnyal kezdődött.
Szilva, nagy barna szemű göndör fürtös lányka volt, kerek arcocskája csupa szeretet, karja ölelésre táruló és simogató, hangja mint a csilingelő csengő. Szinte hamarabb énekelt, mint beszélt, ismerte az ősi titkokat, a növények és tündék nyelvét, a Csillangók legjobb barátai voltak totyogós korától kezdve.
Hanem amikor Szilva bekerült az iskolába, tudjátok így hívták azt a helyet, ahol a gyerekeknek mind ugyanazt kellett csinálniuk, valami megváltozott.Elsőre csodálatos helynek tűnt ez a nevezetes iskola, és el kell hogy mondjam, hogy a többi efféle helyhez képest, ami akkoriban működött az, ahova Szilva kezdett járni igazán csodás volt.
Egy gyönyörű erdőkkel hegyekkel körülölelt domboldalon állt , mindenhol Csillangók repkedtek, amerre csak nézett.
Csupa hasonló virgonc vagy csendes gyerekecske lett ottani társa.
Hanem egyik nap, amikor olyan helyre kóricált a többiekkel, ahova nem szabadott volna, megjelent a tanító bácsi és mintha jeges fuvallat süvített volna keresztül a tájon, ami megdermesztette a levegőt. Szilva büntetést kapott,
Ja hogy mit is jelent a büntetés?
Azt gondolták akkoriban fölnőttek, hogy , ha egy gyerek nem csinálja azt, amit mondanak neki, vagy, amit megbeszéltek vele, akkor legjobb, ha valami olyat kell csinálnia, amit nem szeretne, amit nem élvez, mert akkor majd máskor azt csinálja majd, amit akarnak tőle.
Ez persze nagyon szomorú, és hallom a sóhajotokból és látom az értetlen szemeitekből, hogy azt kérditek, hogy ez kinek volt jó?
Hát igazatok van, persze, hogy senkinek. Szegény fölnőttek magukban szánták a gyerekeket és szomorkodtak. Hát még a gyerekek,
Szóval, hogy visszatérjek mondandómhoz Szilva büntetést kapott. Ott kellett sétálnia a tanár bácsival abban az időben, amikor a többiek játszhattak egymással. Azt gondolhatnánk, hogy ez semmiség, mással is megeshetett ilyen sőt rosszabb is, ami igaz is.
De nézzük meg mi történt Szilvával. Hirtelen azt érezte, mintha egy láthatatlan lepel borulna rá, mintha bezárták volna egy helyre, ahonnan nem hallhatta a szellők és Csillangók hangját a madarak énekét, az élet dallamai elhomályosultak fülének, a világ szeretetteli fényes ragyogása kint rekedt.
Aki nem ismerte nem is nagyon vett észre semmit rajta, csak talán valamivel csendesebb lett, és az ötletek, dallamok és régi tudások, amiket régi világokból hozott, homályban maradtak. Szeretetteli lénye még mindig sugározta a melegséget, de elhatalmasodott rajta a szorongás.
Ezt talán már ti is éreztétek mintha valami bizsergő érzés átjárná a testet és nem engedné cselekedni. Éppúgy mint a gyümölcsök illatából a Csillangók, ebből a bizsergő szorongó érzésből megszületnek a Zsörtölődő Zsurgók. Ezek a kis manóforma láthatatlan lények elfeledtetik velünk az igazi lényünket, az örömünket, és ötleteinket. egyfolytában sugdosnak a fülünkbe és fenyegetőznek. Nem akarnak igazán rosszat, de mivel a félelem szülte őket, mindent megtesznek, hogy olyan dolgokat csináljunk, amit nem a szívünk, hanem a félelmünk diktál.
Ez így lehet, hogy nehezen érthető, de talán ti is hallottatok már Zsurgót sugdosni a fületekbe. Például így „Ez neked biztos nem fog sikerülni, a többiek sokkal jobban csinálják, ne is kezdj hozzá“ „ Ne csináld mert mérges lesz“ „Béna vagy“és ehhez hasonlók.
Ha ilyen hangokat hallotok, biztosak lehettek benne , hogy egy Zsörtölődő Zsurgó üldögél a vállatokon.
Hát Szilva vállára is odaköltözött egy ilyen kis Zsurgó és egyfolytában beszélt hozzá.
Ha a betűket formázták így szövegelt „ Ez neked o betű, ez egy tojás?“n
Ha fogócskáztak így „Jaj de lassú vagy , így mindeki elkap, nem is jó veled játszani!“
Gondolhatjátok milyen volt naphosszat ezt hallgatni, és úgy, hogy még csak nem is látta ezeket a furcsa figurákat.
Azért amikor eléggé belefeledkezett a játékba a barátnőivel, szerencsére olyan nagy kacagások töltötték be a teret, hogy a Zsurgók hangja nem volt hallható. Aztán amikor egyedül maradt, akár csak egy pillanatra, sokszor sugdostak a fülébe, és ez igencsak megszomorította napjait.

Egyik nap mikor Szilva épp a szobájában ücsörgött rajzolgatva, körötte zoknik, fonalak, ruhahegyek, anyukája, Cinnamon csendesen benyitott hozzá. Meglátva a káosz tetején molyoló lányt ránézett azzal az elégedetlen nézésével, amiből azt hihette az ember, hogy személyes sértésnek veszi a ruhakavalkádot. Szilva pedig megszeppenve nézett fel rá. Igen elhangzott a szokásos mondat is:
– Nem azt mondtad, hogy rendet raksz ma a szobádban?-
Szilva összekucorodott lehajtotta bozontos fejét, arcából semmi sem látszott. Cinnamon már rég megbánta, hogy szólt egy szót is, és nem hagyta őt a festésbe feledkezve, a rumli közepén, ha ő így szereti, de már késő volt, ezt ő is látta. S bár nem tudott a Zsurgókról magában hallotta Szilva vállán ülő Zsurgók zsörtölődő hangját:
-Ugye , már megint, pedig megígérted, de rád nem lehet számítani, már tegnap is….-és így tovább és így tovább
Cinnamon tétován próbálkozott még egy két mondatfoszlánnyal, de végül feladta, és magára hagyta Szilvát, abban bízva, hogy visszatér a festéshez és megnyugszik.
De tévedett a Zsurgók szavai mélyen hatolta Szilva kis lelkébe, és sírdogálni kezdett összegubódzva. Végül a sírdogálásba belealudt.
Álmában egy bársonyos hangra ébredt, valaki énekelt. Még nem nyitotta ki a szemét, csak élvezte. Valaki ringatta, és ez olyan meghitt és melegséges volt, hogy ezt ki kellett élvezni. Aztán óvatosan, hogy meg ne lássák kisandított a szempillái között. Egy nagyon furcsa idős asszony volt, aki a karjaiban tartotta. Olyan ráncos volt, hogy Szilva legjobb akarattal is csak egy aszalt szilvához tudta hasonlítani az arcát.
Ettől már majdnem fel is nevetett, aztán inkább lehunyta a szemét és hallgatni kezdte a dalt:

Ha halkan szól a Csillangó,
hegyezd füled kis szorongó,
mert mesét mond vagy éneket,
hogy felvidítsa lelkedet.

Egy sóhajtás egy pillanat
a Zsurgók hangja elakad,
mert megérti a bamba nép,
mi nyomja szíved, s ez már elég,
hogy elsuhanjon gondtalan,
míg kerül neki más alany,
kit zsörtölődve nyaggathat,
míg el nem jön a pillanat,
hogy megérhessék magukat.

Kéz a kézben alkotó,
a Zsurgó és a Csillangó,
hogy megérthessük mit üzen
bennünk a jaj vagy épp a csend …

– Csillangó ó ezek kik lehetnek?- ült fel izgatottan.
Azok a szárnyasok kiknek hangja bennem felragyog.
– Ó de költői vagy, -nevetett reszkető hangján Aranyom, az Aszalt Asszonyság. A hangja egész más volt, mint amikor énekelt, de Szilvának így is tetszett.
– Olyan mint egy boszorkány -gondolta, de ez nála jót jelentett. A boszorkányokat, varázslókat rokonainak tartotta, talán tudta, hogy benne is lakik egy : )
-Ki vagy te? – nézett az aszalt szilva arcú boszorkány szemébe Szilva.
-Aranyom az Aszalt Asszonyság vagyok, Csintalandia második legidősebb lakója.
-Miért ki az első?- vágott szavába Zsálya.
-Hát a Bölcs Bio, ne mondd, hogy nem találkoztál még vele, pedig mi már sokat hallottunk rólad.
-Rólam?- ámult el Szilva, – de hát … és egyáltalán mi az a Csintalandia?
-Ó hosszú történet ez :
Tudom is meg nem,
ismerem is meg nem,
félig idegen,
mégis bennem lelem.
-Micsoda? Mit motyogsz ilyen érthetetlenül?
Ismerem is meg nem,
Bennem terem, nem terem
Tetterem, tetterem…- viccelődött Szilva, még ő is meglepődve magán,
mert általában inkább visszahúzódó, illemtudó volt ismeretlen emberek előtt,
de ez az asszonyság olyan volt, mint egy régi ismerős, szinte rokon.

-Hallgass kicsit el, csukd le a szemed, és figyelj-
Szilva lehunyta a szemét, és ekkor Aszalt asszonyság elismételte
az előző versikét:
-Tudom is meg nem,
ismerem is meg nem,
félig idegen,
mégis bennem lelem.
Ebben a pillanatban Szilva behunyt szemei előtt megjelent két csillogó röpködő alak. Bukfenceztek a levegőben, vidultak. Szilva is elvigyorodott olyan idétlenek voltak.
-Nyisd ki nyugodtan a szemed- szólalt meg Aszalt asszonyság.
Szilva kinyitotta szemét és csodák csodája, a két vicces figura ott vigyorgott rá
az asszonyság öléből.
-Ezek igazán vannak- azt hittem, hogy csak kicsi koromban kitaláltam őket.
Akkor mindenkinek azt magyaráztam, hogy ott röpködnek a kertben az erőben és mindenütt, és mindenki kedvesen megsimogatta a fejem –tűnődött-és azt hiszem nem nagyon hitték el.
-Hát pedig úgy néz ki vagyunk- és megcsipkedték Szilva arcát, hogy érezze is.
-Vannak bizony , de nem mindenki, vagy nem mindig látja őket, mert
a gondolatok fátyla sokszor elhomályosítja a képet.
Megtanítok neked egy kis varázsigét.
Amikor meg szeretnéd látni a körülötted működő néha láthatatlan világot,
ezt mondd el magadban:

Hogy megláthasd a láthatót,
Nem elég ha nézed

Együtt mozog
kezem fejem,
együtt dobog
vele szívem,
nyitva fül
és nyitva szem,
amit látok elhiszem.

Hangoztasd a varázsigét
Lásd meg amit köréd igéz.

-Kipróbálhatom?-kérdezte izgatottan Szilva.
-Hát most azt hiszem nincs szükséged rá, de próbáld megtanulni, mert amikor fölébredsz, lehet, hogy szükséged lesz rá.
-Micsoda?-nézett körül meglepődve Szilva- Most alszom? Ez az egész egy álom? Te nem is vagy?-csuklott el a hangja, görbült lefele a szája.
-Szilva-szólalt meg csöndesen- Aranyom asszonyság-tanuld meg a varázsigét,
akkor nincs min keseregned!
És akkor a két kis Csintalan Csillangó körbe röpködte Szilvát és vagy negyed órán keresztül duruzsolták, dúdolták, suttogták a fülébe a varázsigét.
-Amit látok elhiszem- hallatszott a kiáltás, Szilva felpattant fektéből, körülnézett, hogy honnan jött a hang, aztán rájött, hogy a saját kiáltására ébredt, ott ült a zokni halom és ruhakupac kellős közepén.
Próbálta felidézni a szavakat.
-Amit látok elhiszem. Mi volt ez – tűnődött- valaki volt az álmomban, több valaki.
Jaj már megint nem csináltam meg, amit ígértem Valakik voltak az álmomban-
zagyválódott össze a fejében álom és valóság.
Behunyta a szemét és olyan élesen látta az alakokat, mintha ott lennének.
Egyből kinyitotta. Nem tudta mi tévő legyen. Lehet, hogy beteg és látomásai vannak ? Ettől a gondolattól annyira megijedt, hogy feledve, hogy anyukája esetleg mérges rá, kiszaladt hozzá és az ölébe simult.
Bebújt a meleg puha ölébe, és nagy barna szemeivel felnézett Cinnamon
mosolygó arcára. Mintha csillant volna valami, de nem vett róla tudomást…

Egy ilyen hosszú mese alatt biztosan boldogan majszoltad el a kedvenc, egészséges gyerek snack szeletedet! 🙂