Örülünk, hogy itt vagy : )

Ezeken a játékokon keresztül szeretnénk egy olyan lehetőséggel megismertetni Benneteket, amit sokan a Csinta csapatból értékesnek tartunk, ami élettelivé teszi a kapcsolatainkat és a hétköznapjainkat.

Mostantól az 5-ös Csinta csomagokban “Csinta-erő” kártyákat találtok, melyek egy-egy szituáción keresztül egy-egy életminőséget jelenítenek meg.

 

Azt szeretnénk, hogy a kártyák ezekre az életminőségekre emlékeztessenek benneteket – amikor észreveszitek, hogy ez hiányzik, akkor elővehessétek őket és eszetekbe jutassák, milyen is, amikor ezek megvannak, és, kitaláljatok valami pici dolgot, amit megtehettek azért, hogy megélhessétek például a szabadságot, meghittséget, kreativitást. Szívesen halljuk a tapasztalataitokat,és az ötleteiteket is, hogy ti, hogyan használtátok. Osszátok meg velünk a Facebookon vagy Instagramon .

A Csinta-erő  kártya készletet önmagában is megtaláljátok a Csintaboltban, de a Karácsony táján elérhető ünnepi ajánlataink között Csintaerő Kártyajáték is egy teljes készletet rejt, szárított gyümölcs kínálatunk mellett. Ezekben  egy kis útmutatót adunk, gyerekeknek és felnőtteknek is arról, hogy hogyan tudjátok használni a Csinta-erő kártyákat.

Néhány ötlet a kártyák használatához

Itt megosztjuk veletek,  mert lehet, hogy nektek is gyűlnek már a kártyák otthon amiket a csomagokban találtatok. Ezt a kártyacsomagot nem csak a gyerekeknek szántuk, hanem a nagyra nőtt gyerekeknek is : )

Azt szeretnénk támogatni ezzel, hogy minőségi időt tudjatok eltölteni a családban, barátokkal. Szeretnénk, ha nektek is lenne egy eszközötök, ami a saját belső erőitekkel összekapcsolhat, és néhány ötletet adni, ahogy ezeket a kártyákat használhatjátok:

Ha csak egy vagy két kártyád van

-Amikor megkapjátok elgondolkodhattok rajta, hogy vajon miért pont ezt kaptátok, melyik helyzet is lehet, ahol jól jönne ez az erő, és mi az a pici lépés , amit megtehettek,  hogy átéljétek, pl. az önbizalmat, biztonságot… Vagy mit kérhettek valakitől, hogy segítsen ebben.

-Kitehetitek a szobátokba, a hűtő szekrényre, hogy a kép emlékeztessen erre az életérzésre.

-Amikor egy nap úgy érzitek, hogy nagyobb szükségetek lesz rá,  zsebre dughatjátok, és magatokkal vihetitek, hogy ott legyen veletek egy nehéz helyzetben, egy kihívásnál.

-Oda is ajándékozhatjátok valakinek, akinek úgy érzitek pont erre van szüksége, és így körbe járhat a kártya, és mindig ott lehet, ahol a legjobban kell az emlékeztető.

Amikor már több kártyátok van, vagy egy egész pakli

 

-Húzhattok egy napi Csinta erő kártyát a családnak. Ez segíthet egy pillanatnyi megnyugvással frissességgel kezdeni a napot, egy szárított gyümölcs Csinta társaságában.

-Este lefekvés előtt, amikor beszélgettek, vagy mesét mondotok, feldolgozzátok a napot, elő lehet keresni, hogy a nap nehezebb pontjain milyen Csinta-Erő segített volna, vagy mi esne jól most, ahogy visszagondoltok rá. Ilyenkor érdemes felfedezni, hogy milyen érzések jöttek fel, és ahhoz keresni a kártyát, ami ezeket felkönnyíti. Például: “Nem akartam, hogy felszólítson Ági néni, nagyon utálok felelni”  Ilyenkor meg lehet kérdezni, hogy  félt , szorongott-e és megkérni, hogy keresse ki a Csinta-erőt, ami itt segíthetett volna, ami lehetne az önbizalom, de lehet, hogy a könnyedség, nyugalom. Engedjétek, hogy ő találja meg az igazit a segítségetekkel. Ha nem találtok ilyet a kártyák közt, találjátok ki, hogy melyik életminőség lehet az, és készítsetek egy kártyát hozzá. Nekünk is elküldhetitek az ötletet.

-Ugyanígy lehet ünnepelni is, ami aznap történt. Milyen Csinta-erőt éltetek meg azzal, ami aznap örömet okozott. Örömteli együtt ünnepelni, és sokszor mégis csak az jut eszünkbe, hogy a bennünk rekedt nehézséget osszuk meg. Itt előkerülhetnek olyan dolgok is, amiket egymásnak köszönünk meg. Mindenkinek, és a gyerekeknek is nagyon jól esik, ha tudják, hogy hogyan tudtak hozzájárulni a jól-létünkhöz, boldogságunkhoz.

-Ha van bennetek feszültség, szomorúság megkereshetitek, hogy éppen melyik kártyán szereplő életminőség az, ami hiányzik, és mit tudnátok ezért tenni most.

-Épp így segíthetitek a családtagjaitokat is, amikor rajtuk látjátok, hogy feszültek, vagy szomorúak, vagy csak látjátok, hogy valami nincs rendben. Felfedezhetitek, hogy mi van velük, mit éreznek pontosan és mire lenne szükségük.  

Hogyan játszhattok a kártyákkal (közben ne feledkezzetek meg szárított gyümölcs Csintáinkról sem)?  

-Kihúzhattok egy kártyát és el lehet mondani, hogy mikor éltétek meg ezt az erőt. Pl: A kitartást, akkor amikor kirándultunk egy napja és az utolsó száz méter nagyon meredeken vezetett föl a csúcsra….

-Kicsit másképp:  Kihúztok egy kártyát és mindenki elmondja, hogy ő miből élné meg az az életminőséget. Mit lenne jó megtenni ezért? Ez azért nagyon fontos, mert mindannyian másból éljük meg ezeket a minőségeket. Pl: van aki a szabadságot az olvasásban, van aki az utazásban éli me.

-Kihúztok egy kártyát és megpróbáljátok elmutogatni a másiknak, aki nem látta, hogy mi van rajta. Eleinte vagy kisebbeknél lehet a kártyán lévő képből kiindulni, nagyobbaknál úgy kell elmutogatni, hogy ne a kártyán szereplő cselekvést játsszuk el.

-Kihúztok három kártyát és egy mesét meséltek belőle közösen. Valaki elkezdi a saját kártyája alapján a következő folytatja az ő kártyája alapján. Csak az erőkből érdemes kiindulni nem a képből, hogy szabadabb lehessen a mese. A honlapunkon és FB oldalunkon megosztunk majd ezzel kapcsolatos további ötleteket.  Meghitt beszélgetéseket kívánunk!