Méhecskék után fecskék

Méhecskék után fecskék: tudtátok, hogy gyerekkorunk meséinek madarából mennyire kevés maradt mára itthon? A számuk 50%-al csökkent az elmúlt évtizedekben. Vajon mit tehetünk értük? A klímaváltozásra, a szélsőséges időjárási jelenségekre (hirtelen hidegre) ők kimondottan érzékenyek, de a megváltozott építkezésünk sem segítik a fészkelésüket. Például, hogy nincs sár az udvaron, vagy éppen résmentesen épülnek az új házak.

Szárított gyümölcs termékeink előállítása mellett miért foglalkozunk mi ezzel a Csintánál?

A fecske hihetetlenül hasznos madár, egy kis villásfarkú madár évente fejenként legalább egy kiló rovart (többek közt) szúnyogot fogyaszt el. Mivel egymillió példány tűnt el az utóbbi években, ennyi kiló rovarral van több. A régi emberek nagyon megbecsülték, nem véletlenül szerepel számtalan mondókában, dalban, még Fecske vezetéknevűeket is találunk. Ma még jobban felértékelődnek az olyan állatok, mint amilyen a fecske vagy a denevér, amelyek rovarokat fogyasztanak, mivel a klímaváltozás miatt újabb és újabb, részben kártevő rovarok jelennek meg, amelyek eddig nem voltak honosak. A kémiai szerekkel járó szúnyogirtás káros hatásáról pedig már sokat hallhattunk. A 2010-es év madarának választott fecske megszenvedi a kemikáliák használatának hatását is. A városokban élő molnárfecskék még a teljes fecskeállományhoz mérten is nagyon megfogyatkoztak, 64%-uk eltűnt, gyaníthatóan a szúnyogirtással összefüggésben. (Régen vajon miért nem bajlódtak annyit a szúnyogokkal? 🙂 Faluhelyen a ház köré épített istállók ‘védőzónákat’ képeztek a szúnyogok és legyek ellen, amelyek az emberek helyett az állatokra ‘mentek rá’. Ide telepedtek a fecskék és a denevérek is, akik jóllaktak a rovarokból).

Hogy tudjuk segíteni a fecskéink fennmaradását?

Régebben nem volt szokás, de ma nemegyszer leverik a fecskék fészkét, ami egyébként tiltott, hiszen védett állatról van szó. Ezt semmiképp ne tegyük. Akik fecskék elpusztításával, fészek leverésével, riasztó szalagok kihelyezésével találkozik, figyelmeztetheti azokat, akik ezt teszik. Aki tisztában van azzal, mennyire törékeny az épp csak fennmaradt hazai állomány, az inkább műfészket tesz fel. Akár készíthetünk is – a költési időszak előtt -, gipszből és fűrészporból, hogy a molnár- és füsti fecskéket vendégül lássuk. Minden egyes fecske fontos nekünk, és szerencsére már sokan a védelmükbe vették őket. Vannak már fecskebarát települések is. Nádudvaron például mindenki igényelhet 3 fecskefészket.<3

Még pár érdekesség a villásfarkúakról

A fészkek leverése leginkább a molnárfecskéket érinti, mivel ők élnek a városokban. Őket szoktuk látni eső előtt alacsonyan repkedni. <3 Érdemes tudni, akár a hatóságoknál is jelenthető, ha ezeket a madarakat zavarják, fészeképítésüket különböző eszközökkel megakadályozzák, esetleg bedrótozzák a kész fészket. Ha levert fészket látunk, a fiókák megmentése érdekében értesítsük a helyi állatvédőket. A partifecskék homokfalba fúrnak odút, rájuk úgy tudunk vigyázni, hogy az építkezések homok halmain, homokbányák falaiban figyelünk arra, nincsenek-e fészkelőhelyek. Ha vannak kolóniák, ezek védelmet élveznek. Ponyvával is szokták védeni az építkezéseken az alapanyagot, hogy ne fészkeljenek bele a partifecskék, ha ilyen területen dolgozunk, erre is figyelhetünk. Ez a fajta a legveszélyeztetettebb.

füsti fecske
füsti fecske (fotó: Orbán Zoltán, mme.hu)
A füsti fecske alapproblémája pedig a csökkenő hagyományos állattartás. De az ő kolóniájukra is vigyázhatunk, ha van ilyen, megóvhatjuk a zargatástól. Magyarországon emellett még vörhenyes fecske bukkan fel, de kifejezetten ritka nálunk. Vigyázzunk minden kis fecskére, és ne felejtsük a madárvédőket hívni, ha segítségre van szükségünk ebben.<3 Tudtad, hogy a szárított gyümölcs Csinta kimondottan környezetbarát? Ha szereted a természetet, nálunk jó helyen jársz.

csinta mese

Csupa csoda

Vásárold meg!

Csak gyümölcs. Semmi trükk. Kóstold meg a Csintát és tedd csintalanná a napod!

csinta mese

Csupa csoda

Az élet csupa csoda, a nap minden reggel előbújik a látóhatáron.

A hajunk nő magától.
Ha egymás szemébe nézünk, megnyílik a szívünk.

A mi utunkat is csodák övezik, ilyen hétköznapi csodák.

Amikor elindítottuk a cégünket 20 évvvel ezelőtt, egy nagy elképzelhetetlen utazás volt a vágyunk és kicsi méhviasz mécsesek gyártásával kezdve eljutottunk a föld túloldalára.

Később színes pillangókkal és a szélben pörgő spirálokkal vidítottuk az utcát, a gyerekeket és magunkat, utazva újabb és újabb helyekre, új csodákkal, gyerekekkel megáldva.

Megtelepedve Csobánkán,
ez is csodának hatott.
Kinyitva az ablakot,
madárcsicsergés, hegyek
és zöld mindenütt.

Egyszer kísérletbe fogtunk,
megnéztük milyen főzés nélkül ‚főzni’. A zöldségek, gyümölcsök, magok
eredeti ízét élvezni.

Hogyan készíthetünk hasonló ételeket,
amit szoktunk és szeretünk
teljesen más technikával,
esetleg más alapanyagokból.
Péter alkímiának hívta. Ismert ételek új módon, és
új ételötletek kerültek az asztalra.
Nagyon izgalmas volt
Mandulából túrókrém,
Avokádóból csokikrém
a süteményekbe.

Nagymama inspirációjára
egyszer szilvából készítettünk
egy nagy lepényt.
Csupa szilva, semmi más.
Már így is jól nézett ki
és igen összeállt.

Elkészült nyers gyümölcsből,
csak szárítással az első Csinta, amit persze még nem hívtak így,
és csak azért készítettük, hogy

jól megtömjük mákkal és isteni
bejgli-szerű sütit készítsünk belőle.

Pár év múlva, amikor új lehetőségeket
kerestünk,  felmerült az ötlet, hogy megmutassuk ezt az összetevőiben csodálatosan
egyszerű dolgot a környezetünknek. Luca és Lilla lányaink, iskolájában
az adventi bazáron remek
fogadtatása volt.

A gyerekek nyitottsága az új és természetes dolgok felé
óriási inspiráció volt. Ekkor indult a Csinták élete.
Kiskonyha, saját gyümölcsök
Kísérletek a boszorkánykonyhában,
fűszerek, gyümölcsök,
szárítók, technikák (fogások).

Gyerekek, barátok,
Waldorfos családok segítettek tudatosan
vagy észrevétlen bennünket.
Fotózás, lelkesedés,
táblázatok, festés, design,
üzleti ötletek

rengeteg beszélgetés
Ezer apró és nagyobb ötlet.

Aztán új konyha
Új munkatársak figyelemmel és
odaadással. Befektetés befektetés…
Új kinézet a kedvenc grafikusunkkal, Ágival, aki kénytelen volt megszokni a lassú döntéseinket,
a sok változtatást, és hogy addig nem hagyjuk annyiban,
amíg valamivel teljesen meg vagyunk elégedve.

És ekkor kellett egy név, hogy micsoda ez
a téphető, rágható tölthető,
lapos csupa gyümölcs valami.
Lepény, lap, gyümölcsbőr
tekercs tölcsér
és akkor Laci azt mondta:
CSINTA

És mi azt mondtunk, igen CSINTA 🙂