Adalékmentes finomságaink már a svéd boltokban vannak
A mindentudó gyömbér, amit Csintába teszünk
2020 október 20
Őszi-téli immunerősítők – a homoktövis
2020 november 11
Mindet mutatja

Adalékmentes finomságaink már a svéd boltokban vannak

A közelmúltban egy svéd céggel kerültünk kapcsolatba, akik egy szakmai vásáron való találkozás után bizalmat szavaztak annak, hogy Svédországban, ahol nagyon komoly kultúrája van az egészséges táplálkozásnak, forgalmazni fogják a Csintákat. Erről mesélünk el most többet Nektek. 

Máshol is megbecsültek hagyományos eljárásaink<3

Nem túlzás, hogy nagyon nagy dolog, hogy egy olyan országban, ahol az egészséges életmód, az ökotudatos táplálkozás széles körben elterjedt, ahol az emberek rengeteg bio termékből választhatnak, megkaptuk a szakemberek bizalmát. 

Ebből kiderül, hogy a hazai gyümölcsök, amelyekből mi ‘dolgozunk’, valóban nagyon értékesek, és a módszer, amit átvettünk a régiektől, szintén értéket képvisel a világ másik pontjáról nézve is.

Szeretnénk egy kicsit bemutatni svéd partnerünket

A Sålta Kvarn cég még a hatvanas években indult egy pékséggel. Az első időkben azzal foglalkoztak, hogy speciális igényű emberek számára fejlesztő munkaként lehetővé tették a kenyérsütést. 

Svéd partnerünk egy bemutatkozó anyaga

Így mutatkozik be angolul a svéd cég

Maga a cég jelenlegi formájában 1964-ben alapult meg. Egy régi malom felújításával élelmi rostban gazdag lisztet gyártottak. Forró kövön sütötték és sütik máig kizárólag organikusan termesztett gabonából álló péktermékeiket. Később kibővítették tevékenységüket, például bio rizs vagy aszalt gyümölcs forgalmazásával. 

Ez az organikus ételeket forgalmazó vállalkozás elkötelezett aziránt, hogy csak műtrágya és vegyszer felhasználása nélküli növényi alapanyagokat használjon fel. Ugyanúgy, ahogy a Csintákban, a Sålta Kvarn termékeiben sincsenek hozzáadott anyagok, például mesterséges ízfokozók, állagjavító adalékanyagok vagy tartósítószerek

Ami érdekes, hogy ők nemcsak közelben termett alapanyagokat dolgoznak fel. Elgondolásuk szerint a környezetvédelem tekintetében fontosabb a ‘hogyan’ – vagyis, hogy milyenek a termesztési, gyártási módszerek – mint a ‘hol’. 

Mérőeszközzel állapítják meg, mi organikus

Hogy szakmailag mennyire megalapozottak az eljárások, amelyekkel dolgoznak, azt mutatja, hogy a Sålta Kvarn a fenntartható termesztés mérésére kidolgozott egy 155 pontot figyelembe vevő módszert. 

Vagyis – a svéd farmerek esetében – 155 tényezőt néznek, hogy igazolva legyen, hogy kellően organikus a kész termék, illetve kellően etikusan bánnak a partnereik a földdel, a növényekkel, állatokkal, illetve magukkal az emberekkel.

Az adalékmentes termékek mellett a fair bánásmód is fontos

Törökországban svéd partnerünk bekapcsolódott az organikus növénytermesztéssel foglalkozó gazdákat támogató Happy Village programba. Ennek részeként támogatják a résztvevő falusi családok jóllétét vagy éppen az oktatásukat. 

Csinta Svédországban

Csinta, kicsit más köntösben

A Sålta Kvarn tehát ugyanúgy elkötelezett mindaz iránt, amit mi fontosnak tartunk: csak adalékmentesen és fenntartható módon történő gyártás, bio élelmiszerek, bio gyümölcsök forgalmazása, és elkötelezettség a természet, az emberek, emberi kapcsolatok iránt.

Köszönjük a támogatásotokat!

 

Indítjuk a szállítmányt

A Csinta termékeit Svédországban a Sålta Kvarn márka részeként kezdték forgalmazni, ezért a hazai csomagolás helyett természetesen a svéd partnerünké került rá. Április óta csomagoljuk és küldjük ki nekik Fruktrullar néven gyümölcstekercseinket.

Bízunk benne, hogy az igényes skandináv vásárlók megszeretik a magyar bio gyümölcsök Csintákban maradéktalanul megmaradó ízét, aromáját. Számukra különleges külföldi gyümölcs például a sárgabarack, az eper – örülünk, hogy már a svéd felnőttek és gyerekek is élvezhetik vegán finomságainkat tízóraira, uzsonnára. 

Végezetül, köszönjük Nektek, hogy olyan sokan drukkoltatok és gratuláltatok nekünk, hogy a Csinta a határon túl is sikert aratott!

Válassz kedvedre termékeinkből

Családi Csinta csomag

5 820 Ft.-/db

10 db Csinta és 5 db tölcsér együtt - egy családi ajándék - rengeteg gyümölcs együtt!
Ízek: 2 gyömbér, 2 csatni, 2 meggy, 2 birs, 2 szilva, 3 gyümölcsös tölcsér - 1 meggy ,1 gyömbér, 1 szilva - és 2 magos töcsér - 1 mézes 1 chilis

Érdekel!

Szeretnél 1000 ft-os kedvezményt kapni a következő 5000Ft feletti rendelésedből?

Regisztrálj a Csinta hírlevélre és te fogsz először tudni az új akciókról.
Csak két percig tart és ígérjük, nem fogunk sokszor zavarni :)
A feliratkozással elfogadod Adatkezelési Szabályzatunkat.
KÉREM A KUPONOM!
close-link