Aki Csintával lefut 100 kilométert – interjú Kovács Gábor ultrafutóval

Kovács Gábor negyven felett kezdett bele a futásba ultra távokon. Amolyan bevezetésként a Kinizsi 100 túrát gyalogolta le – gyakorlatilag felkészülés nélkül. Az amatőr sportoló arról mesélt, hogy mennyire bevált a számára egészséges desszert termékünk sportolás előtt és közben. Ezzel remélhetőleg ötletet ad azoknak, akik szintén intenzíven sportolnak, és egészséges, természetes ételeket szeretnének közben fogyasztani. Vagy szeretik a Csintát, és most kiderülhet, hogy még futás, biciklizés előtt-alatt is megvan az indok, hogy bekapjanak egyet:)

De a szó innentől Gáboré:

Igazából nekem nincs sportmúltam, kamaszkoromban kajakoztam egy kicsit a Dunán, aztán egy barátom hívására elmentem egy túrára, amiről csak nem sokkal előtte derült ki, hogy 100 km lesz… Azért megcsináltam. Az Ironman volt a következő hasonló ‘mély vízbe ugrás’, egy év felkészülés után csináltam végig 2017-ben, 45 éves koromban. (megjegyzés: Az Ironman egy triatlonverseny, ami megszakítás nélkül 3,86 km úszás, 180,25 km kerékpározás és egy maratoni távnyi futásból áll.)

Az Ultrabalaton azon aránylag kevés résztvevője közé tartoztál 2018-ban, akik az egész 221 km-es távot végigfutották.

Igen, és szerencsére a közt a hetvenvalahány egyéni induló közt voltam, akik be is értek a célba. Ezzel együtt továbbra is az amatőr sportoló tábort erősítem idehaza.

Nemrég, február elején egy hatalmas távot futottál le, amihez ezúton is gratulálunk. És ezt már egészséged desszert termékeinkkel csináltad végig.

Velencéről futottam el Erdőkertesre a szüleimhez, ez 93 km volt. Már két évvel ezelőtt az Ultrabalatonnál kipróbáltam a Csintát, mint sport táplálékkiegészítőt, és már ott bevált.

Gábor Ultrabalatonra készülő csomagja
Gábor Ultrabalatonra készülő csomagja
Most ezt a 12 órát, amit egy szünettel futottam végig, két zacskó ropival, hat Csintával és egy benzinkúton vett hotdoggal sikerült megcsinálni. Azt tapasztaltam, ha óránként egy-két Csintát szétosztva megeszel, akkor az biztosítja a kalóriát.

Gondolom, azért Te is kipróbáltad az energia zseléket avagy géleket, és más táplálékkiegésztőket?

Igen, de fokozatosan a szárított gyümölcsszelet mellett tettem le a voksomat. Az országúti kerékpározást is nyomom hobbi szinten, amolyan keresztedzésként, ami itt Velencén a környékünkön sokakat megmozgat. A menet közbeni frissítésre a nyeregben ülve nem igazán jó a zselé, mert kifolyik, összezseléz, nehéz megoldani. A Csinta kényelmesebben használható. Másrészt sok ember gyomra nem igazán bírja a sport zselét, főlegnapi szinten, nagy mennyiségben, másoknak az izotóniás italok nem válnak be. Érdemes kipróbálni minél több dolgot. A Csinta egyáltalán nem mesterséges, tehát ebből a szempontból – hogy nehogy gyorsan vécét kelljen keresni verseny vagy edzés közben – biztosabb választás lehet. A zabszeleteket én is próbáltam, sőt készítek is magamnak otthon, de őszintén szólva nem túl izgalmas mindig ezekhez visszatérni. Persze mindenki másmilyen, rám az is jellemző, hogy nem szeretek folyamatosan édeset enni. A paradicsomos Csinta nekem ezért tökéletes beválik, mint ‘sportélelmiszer’.

Az energiabevitel terén szerinted jól használható a gyümölcsszelet?

Ennyiben kicsit máshogy működik, tehát inkább palettabővítésre, színesítésre használhatják a szabadidős sportolók. Egy darab nem ad annyi energiát, mint mondjuk egy banán. Több Csintát kell megenni, hogy bevidd ugyanazt. De ez könnyen kivitelezhető, hiszen nagyon könnyű, én sokat fel tudok pakolni. Emellett annyit hozzátennék annak, aki esetleg kipróbálná, a gyümölcstekercs előtte és közben praktikus, sport után fehérjét kell pótolni.

Hogy oldod meg, hogy mondjuk a kerékpáron ülve, menet közben kinyiss egy Csintát?:)

Ez kimondottan egy jó pont a Csintának, mert fél kézzel is ki tudom nyitni, könnyű fogyasztani a nyeregben vagy akár futás közben is. Ha nem fogyott el az egész, vissza lehet hajtani és eltenni addig, amíg meg nem éhezek. Fontos szempont az eredményesség miatt, hogy étkezéssel, frissítéssel ne szakítsuk meg a mozgást, és ezt így lazán meg lehet oldani. De tudom, sok futó újracsomagolja magának az ételeket például egy verseny előtt, hogy megkönnyítse a táplálkozást, a Csintát is át lehet csomagolni másba, ám lehet úgy fogyasztani, ahogy van.

Minden ízt kipróbálsz egészséges desszert kínálatunkból?

Igen, és azért is ajánlom szeretettel mindenkinek a Csintát edzéshez, versenyzéshez, mert sokféle van belőle, váltogatni lehet az ízeket. Ha valaki sokat sportol, mondjuk havi szinten 1500 kilométert teker országúton mint amatőr, annak igen sok energiapótlás kell, és nem lehet ugyanazt enni napról napra. Természetesen ezt másokkal együtt ajánlom, és hát mindenkinek ki kell próbálnia, mi válik be, hiszen sokfélék vagyunk. De a Csinta egy nagyon jó és nagyon egészséges opció.

csinta mese

Csupa csoda

Vásárold meg!

Csak gyümölcs. Semmi trükk. Kóstold meg a Csintát és tedd csintalanná a napod!

csinta mese

Csupa csoda

Az élet csupa csoda, a nap minden reggel előbújik a látóhatáron.

A hajunk nő magától.
Ha egymás szemébe nézünk, megnyílik a szívünk.

A mi utunkat is csodák övezik, ilyen hétköznapi csodák.

Amikor elindítottuk a cégünket 20 évvvel ezelőtt, egy nagy elképzelhetetlen utazás volt a vágyunk és kicsi méhviasz mécsesek gyártásával kezdve eljutottunk a föld túloldalára.

Később színes pillangókkal és a szélben pörgő spirálokkal vidítottuk az utcát, a gyerekeket és magunkat, utazva újabb és újabb helyekre, új csodákkal, gyerekekkel megáldva.

Megtelepedve Csobánkán,
ez is csodának hatott.
Kinyitva az ablakot,
madárcsicsergés, hegyek
és zöld mindenütt.

Egyszer kísérletbe fogtunk,
megnéztük milyen főzés nélkül ‚főzni’. A zöldségek, gyümölcsök, magok
eredeti ízét élvezni.

Hogyan készíthetünk hasonló ételeket,
amit szoktunk és szeretünk
teljesen más technikával,
esetleg más alapanyagokból.
Péter alkímiának hívta. Ismert ételek új módon, és
új ételötletek kerültek az asztalra.
Nagyon izgalmas volt
Mandulából túrókrém,
Avokádóból csokikrém
a süteményekbe.

Nagymama inspirációjára
egyszer szilvából készítettünk
egy nagy lepényt.
Csupa szilva, semmi más.
Már így is jól nézett ki
és igen összeállt.

Elkészült nyers gyümölcsből,
csak szárítással az első Csinta, amit persze még nem hívtak így,
és csak azért készítettük, hogy

jól megtömjük mákkal és isteni
bejgli-szerű sütit készítsünk belőle.

Pár év múlva, amikor új lehetőségeket
kerestünk,  felmerült az ötlet, hogy megmutassuk ezt az összetevőiben csodálatosan
egyszerű dolgot a környezetünknek. Luca és Lilla lányaink, iskolájában
az adventi bazáron remek
fogadtatása volt.

A gyerekek nyitottsága az új és természetes dolgok felé
óriási inspiráció volt. Ekkor indult a Csinták élete.
Kiskonyha, saját gyümölcsök
Kísérletek a boszorkánykonyhában,
fűszerek, gyümölcsök,
szárítók, technikák (fogások).

Gyerekek, barátok,
Waldorfos családok segítettek tudatosan
vagy észrevétlen bennünket.
Fotózás, lelkesedés,
táblázatok, festés, design,
üzleti ötletek

rengeteg beszélgetés
Ezer apró és nagyobb ötlet.

Aztán új konyha
Új munkatársak figyelemmel és
odaadással. Befektetés befektetés…
Új kinézet a kedvenc grafikusunkkal, Ágival, aki kénytelen volt megszokni a lassú döntéseinket,
a sok változtatást, és hogy addig nem hagyjuk annyiban,
amíg valamivel teljesen meg vagyunk elégedve.

És ekkor kellett egy név, hogy micsoda ez
a téphető, rágható tölthető,
lapos csupa gyümölcs valami.
Lepény, lap, gyümölcsbőr
tekercs tölcsér
és akkor Laci azt mondta:
CSINTA

És mi azt mondtunk, igen CSINTA 🙂